Végfelhasználói licencszerződés (EULA)

ABBYY PDF Transformer 3.0

Fontos! A termék telepítése, másolása és/vagy használata előtt olvassa el figyelmesen az alábbi feltételeket. A termék telepítése, másolása vagy használata az itt következő feltételek Ön által történő elfogadását jelenti.

Jelen ABBYY Végfelhasználói licencszerződés (“EULA”) egy jogi szerződés, mely Ön, a végfelhasználó, aki hozzájutott a fent megnevezett ABBYY-szoftvertermékhez (beleértve bárminemű jogi személyiséget, aki számára jelen szoftverterméket beszerezték), és az ABBYY között jött létre a fent megnevezett, ezt az EULA-t kísérő ABBYY-szoftvertermék használatáról, magában foglalva bármilyen és minden kísérő adathordozót, nyomtatott anyagot és “online” vagy elektronikus dokumentációt (együttesen mint a “SZOFTVER”-re hivatkozóan).

A SZOFTVER telepítésével, másolásával, illetve bármilyen egyéb módon történő használatával Ön elismeri, hogy a jelen EULA-ban foglaltakat elolvasta és tudomásul vette, és kötelező érvénnyel elfogadja a feltételeit.

Jelen EULA akkor lép hatályba, amikor Ön elkezdi használni a SZOFTVERT, vagy amikor az Ön számítógépe képernyőjén a “Tovább” parancsot követően az “Elfogadom a licencszerződés feltételeit” kijelentés választásával elfogadja az itt megszabott feltételeket, és a SZOFTVER szerzői jogának teljes időtartama alatt betartja azokat.

A SZOFTVER szerzői jogi törvények és nemzetközi egyezmények védelme alatt áll. Ön elfogadja, hogy jelen EULA ugyanúgy hatályos, mint bármely más, Ön által aláírt írásos szerződés. Jelen EULA Ön és minden olyan jogi személyiség ellen alkalmazható, aki hozzájutott a SZOFTVERHEZ, és akinek a nevében használják.

Ha a SZOFTVERT jelen EULA nyomtatott példánya kíséri, és jelen EULA szövegének, ill. a csatolt nyomtatott változat szövegének a tartalma eltérő, akkor a nyomtatott változat szövege tekintendő hatályosnak.

Amennyiben nem fogadja el jelen EULA feltételeit, akkor ne használja a SZOFTVERT, válassza a “Nem fogadom el a licencszerződés feltételeit” kijelentést, és a “Mégse” parancs választásával folytassa.

Meghatározások

Az “ABBYY” név alatt az EULA 20.1 paragrafusának alkalmazásakor az ABBYY USA Software House Inc. értendő, bejegyezve 880 North McCarthy Boulevard, Suite 220, Milpitas, California 95035,
az EULA 20.2 paragrafusának alkalmazásakor az ABBYY Europe GmbH értendő, bejegyezve Elsenheimerstr. 49 80687 München, Németország,
az EULA 20.3 paragrafusának alkalmazásakor az ABBYY UK Ltd. értendő, bejegyezve Heathrow Business Centre, 65 High Street, Egham, Surrey TW20 9EY, Egyesült Királyság,
az EULA 20.4 paragrafusának alkalmazásakor az ABBYY LLC értendő, bejegyezve ul. Perovskaya dom 22, korpus 1, 111398, Moszkva, Oroszország,
az EULA 20.5 paragrafusának alkalmazásakor az ABBYY Software House Ukraine értendő, bejegyezve 31, Degtyarevskaya st., Kijev, Ukrajna 03680,
az összes többi esetben pedig az ABBYY Solutions Ltd., Michail Karaoli 2, Egkomi, CY 2404, Nicosia, Ciprus értendő.

“ABBYY-csoport” alatt az ABBYY és partnerei értendők. “ABBYY partner” alatt olyan entitás értendő, melynek irányítása közvetlenül vagy közvetve, egy vagy több harmadik személyen keresztül történik, vagy az ABBYY közös felügyelete alatt áll.

Az “Ön” minden olyan személyre és/vagy jogi személyiségre hivatkozik és foglal magába, aki hozzájutott ehhez a SZOFTVERHEZ, és akinek a nevében jelen SZOFTVERT használja.

A “licenc” az ABBYY által jelen EULA feltételeivel összhangban Önnek a SZOFTVER használatára adott nem kizárólagos, korlátozott jogot jelenti.

1. Licencjogok

1.1 Jelen EULA feltételeinek betartásával az ABBYY engedélyt ad a SZOFTVER használatára, mely a SZOFTVERBEN és a kísérő nyomtatványokban felhasznált képekre, fényképekre, animációkra, audió-videó komponensekre, zenére, szövegre és “kisalkalmazásokra” vonatkozik. Az alábbi feltételek a SZOFTVERRE mint egészre és önálló komponenseire egyaránt vonatkoznak.

2. Licenc

2.1 Az ABBYY képviseli, garantálja és kezeskedik róla, hogy teljes joggal, felhatalmazással, jogi tekintetben hivatalos minőségben, jogképességgel és jogkörrel rendelkezik a SZOFTVERRE vonatkozó licenc adására és elosztására, beleértve minden képet, fényképet, animációt, audió-videó összetevőt, zenét, szöveget és “kisalkalmazást”, melyet a SZOFTVER magában foglal, valamint a kísérő nyomtatott anyagokat és valamennyi SZOFTVER példányt.

2.2 A SZOFTVERBEN nem szereplő, de a SZOFTVER használatán keresztül elérhető tartalomra vonatkozó mindennemű jogcím és szellemi tulajdonjog a megfelelő tartalomtulajdonosok tulajdona, és az ilyen tartalom a megfelelő szerzői jogi vagy a szellemi tulajdonra vonatkozó egyéb törvények és egyezmények védelme alá tartozhat. Jelen EULA nem ad Önnek semmilyen jogot ilyen szellemi tulajdonhoz.

2.3 A SZOFTVER az ABBYY-nak és beszállítóinak értékes kereskedelmi titkait és bizalmas információit tartalmazza. melyek a szerzői jog védelme alatt állnak, beleértve korlátozás nélkül az Egyesült Államok szerzői jogi törvényét, nemzetközi egyezményeket, valamint annak az országnak az alkalmazható törvényeit, melyben a SZOFTVERT használják. A SZOFTVERNEK jelen EULA hatókörén vagy feltételeinek megsértésén kívül eső használata az ABBYY-nak és/vagy beszállítóinak szellemi tulajdonjogát képezi, és jelen EULA alatt jogot formál a SZOFTVER használatához adott jogok visszavonására.

2.4 Jelen EULA és SZOFTVER egyetlen alkalommal közvetlenül egy másik végfelhasználónak végleg átadható. Az átadásnak ki kell terjednie a teljes SZOFTVERRE (beleértve az alkotóelemeket, az adathordozókat és nyomtatott anyagokat, ill. a frissítéseket) és jelen EULA-ra. Az átadás nem történhet küldeményben vagy bármely más közvetett módon. Az ilyen egyszeri átadás kedvezményezettjének el kell fogadnia jelen EULA feltételeit, beleértve jelen EULA és SZOFTVER tovább nem adását. A SZOFTVER ilyen átadása esetében el kell azt távolítania a számítógépéről vagy a helyi hálózatból.

2.5 Jelen EULA nem ad Önnek az ABBYY védjegyeivel kapcsolatos semmiféle jogot.

2.6 A jogok fenntartása. Az ABBYY fenntart magának minden, itt ki nem nyilvánított jogot.

3. A SZOFTVER használata

3.1.Ha a SZOFTVERT szervezet vásárolta meg, akkor Ön a SZOFTVERT csak a munkahelyi számítógépére telepítheti és azon használhatja. Ön a SZOFTVERT az otthoni számítógépére nem telepítheti, s azon nem használhatja. Ön a SZOFTVERT egynél több számítógépre nem telepítheti.

3.2. Ha a SZOFTVERT magánszemély vásárolta, akkor Ön a munkahelyi számítógépére is, és az otthoni számítógépére is telepítheti a SZOFTVERT. Kettőnél több számítógépre a SZOFTVERT Ön nem telepítheti. A SZOFTVERT egyszerre csak egy számítógépen használhatja. A SZOFTVERT nem használhatja egyszerre az otthoni számítógépén és a munkahelyi számítógépén.

3.3.Terminálszolgáltatások használatával a SZOFTVERHEZ egyszerre csak egy számítógépről férhet hozzá, kivéve, ha az ABBYY-val kötött külön szerződés, vagy a SZOFTVERT kísérő egyéb dokumentáció másképp nem rendelkezik. A terminálszolgáltatásokkal van lehetőség a felhasználó számára egy hálózat távoli számítógépén az alkalmazásokhoz és az adatokhoz történő hozzáféréshez.

4. Több-adathordozós SZOFTVER

4
.1 A SZOFTVERT Ön több adathordozón is átveheti, az internetes letöltéseket is beleértve. Tekintet nélkül a kapott adathordozók számára, jelen EULA 3. fejezete szerint a SZOFTVER egy (1) példányának használata engedélyezett az Ön számára.

5. Végfelhasználói adatbázisok

5.1 Létrehozhatja saját adatbázisait a SZOFTVERBEN lévő programokhoz, amennyiben jelen SZOFTVER ilyen szolgáltatást nyújt.

6. A SZOFTVER továbbértékesítése

6.1 A SZOFTVER bárminemű továbbértékesítése, a 2.4 paragrafusban foglaltak kivételével, szigorúan tilos. A továbbértékesítés magában foglalja, de nem korlátozott a SZOFTVER eladására, bérbe- vagy kölcsönadására, lízingelésére, ha az ABBYY külön szerződésben másképp nem rendelkezik.

7. Ki nem adott szoftver kiegészítő feltételei

7.1. Ha a jelen licenccel kapott SZOFTVER kereskedelembe hozatal előtt kiadás vagy béta SZOFTVER (“Ki nem adott szoftver”), akkor a következő rész lép érvénybe. Ez a rész jelen EULA bármely más feltételével ütköző bárminemű intézkedés mértékéig felváltja a ki nem adott szoftvert illetően a többi ilyen feltételt, de csak az ütközés megoldásához szükséges mértékben.

7.2. Ön elismeri, hogy a SZOFTVER előzetes verzió, az ABBYY-nak nem a végleges SZOFVERÉT képviseli, és hibákat vagy olyan egyéb problémákat tartalmazhat, melyek a rendszer meghibásodását, egyéb hibákat vagy adatvesztést okozhatnak. Következésképpen az előzetes szoftvernek az Ön számára történő biztosítása jelenlegi állapotában történik, és az ABBYY nem vállal érte semmilyen garanciát, sem felelősséget. AHOL AZ ELŐZETES SZOFTVER ESETÉBEN NEM ZÁRHATÓ KI A FELELŐSSÉG, VISZONT KORLÁTOZOTT LEHET, AZ ABBYY FELELŐSSÉGE ÉS BESZÁLLÍTÓI ÖSSZESEN ÖTVEN DOLLÁR (U.S. $50) ÖSSZEGRE KORLÁTOZOTT.

7.3. Ön tudomásul veszi, hogy az előzetes szoftver a SZOFTVER által korlátozott ideig működhet, de nem haladja meg az előzetes szoftver első indításától számított 2 (kettő) hetet. Ilyen időtúllépéses dátum esetében az előzetes szoftver szolgáltatásai letiltásra kerülnek, és az EULA hatályát veszti, ha az ABBYY a SZOFTVER teljes változata licencének az ABBYY-tól történt beszerzése esetén nem terjesztette ki.

7.4. Ön tudomásul veszi, hogy az ABBYY nem tett Önnek ígéretet, s nem garantálta, hogy az előzetes szoftver bejelentésre kerül, vagy a jövőben bárki számára hozzáférhető lesz, az ABBYY-nak nincs kifejezett vagy feltételezett kötelessége önnek bejelenteni vagy bemutatni az előzetes szoftvert, és hogy az ABBYY nem mutathat be az előzetes szoftverhez hasonló vagy azzal kompatibilis szoftverterméket. Következésképpen Ön tudomásul veszi, hogy bármilyen kutatás vagy fejlesztés, melyet Ön az előzetes szoftverre, vagy az előzetes szoftverrel kapcsolatos bármilyen szoftvertermékre vonatkozóan végez, kizárólag az Ön saját kockázatára végzi.

7.5. Ön tudomásul veszi, hogy az előzetes szoftver, az ABBYY által az Ön számára nyilvánosságra hozott, az előzetes szoftverrel kapcsolatos bármilyen kísérő írott, szóbeli vagy elektronikus információ, az előzetes szoftver minőségéről szóló bármely információ, vagy az előzetes szoftver használatán keresztül szerzett eredmények minősége, és az Ön által az előzetes szoftverben felfedezett bármilyen információk hibákról és más problémákról bizalmasak (a továbbiakban bizalmas anyagok).

7.6. Ön elfogadja és betartja a következő feltételeket:

7.6.1. A bizalmas anyagokat Ön nem teheti közzé. A “közzétesz” szó a bármilyen harmadik fél számára bármilyen formában, a szóbeli kommunikációt beleértve, reprodukált bizalmas anyagok bérbeadását, kölcsönzését, hozzárendelését, átvitelét vagy hozzáférés hálózatban vagy egyéb módon történő biztosítását jelenti.

7.6.2. Önnek meg kell tennie minden ésszerű lépést a bizalmas anyagok közzétételének megakadályozásáért és bizalmasságának megőrzéséért.

7.6.3. Ön haladéktalanul értesíti az ABBYY-t, ha a bizalmas anyagok bárminemű közzététele az Ön tudomására jut.

7.6.4. Amennyiben Ön megszegi a fenti 7.6.1-7.6.3 paragrafusban foglalt feltételeket, tízezer amerikai dollár (10.000 USD) összegű büntetést kell megfizetnie az ABBYY-nak. Az ABBYY-t Önnek kártalanítania is kell az ilyen megszegésből eredő veszteségért, melyet a büntetés nem kártalanít.

7.7. Jelen EULA 7.6 paragrafusában közzétett bizalmassági feltételek a SZOFTVER hivatalos kiadásának napjáig érvényesek. Jelen EULA végett, a SZOFTVER hivatalos kiadásának napja a SZOFTVERRŐL a www.ABBYY.com webhelyen közzétett sajtóközlemény napja.

7.8. A 7.3 paragrafusban megfogalmazott feltétel alatt, ha az ABBYY kéri, akkor Önnek visszajelzést kell küldenie az ABBYY-nak az előzetes szoftver teszteléséről és használatáról, beleértve a hibabejelentéseket.

7.9. Amennyiben Ön egy külön írásos szerződés értelmében kapta meg az előzetes szoftvert, mint például a Kölcsönös titoktartási szerződés, az előzetes szoftver Ön által történő használatát ilyen szerződés is szabályozza. Egy külön írásos szerződés, mint például a Kölcsönös titoktartási szerződés, bármely feltételének mértékéig, melyek jelen EULA bármely feltételével ütköznek, egy külön írásos szerződés váltja fel az ilyen feltétel(eke)t az előzetes szoftverre vonatkozóan, de csak az ütközés megoldásához szükséges mértékben.

7.10. Az előzetes szoftver később kiadatlan verziójának, vagy a SZOFTVER nyilvánosan kiadott kereskedelmi változatának átvételekor, legyen az önálló termék vagy egy nagy termék része, Ön elfogadja, hogy visszajuttatja vagy megsemmisíti az ABBYY-tól kapott összes korábbi előzetes szoftvert, és betartja az előzetes szoftver ilyen későbbi verziói vagy a SZOFTVER nyilvánosan kiadott kereskedelmi változata licencszerződésének feltételeit.

8. Korlátozások

8.1 Ön elismeri, hogy a SZOFTVER illetéktelen másolás és/vagy használat ellen védett. Ön jelen EULA értelmében nem gyakorolhat jogot a SZOFTVERRE, ha az Ön SZOTFVERPÉLDÁNYÁT nem aktiválja.

8.2 A SZOFTVER használatát szabályozó valamennyi használati feltétel és korlátozás jelen EULA-ban került meghatározásra, ha az ABBYY-val kötött külön szerződés vagy a SZOFTVERT kísérő licenctanúsítvány másképp nem rendelkezik.

8.3 Nem végezheti el, ill. más személyek számára nem teheti lehetővé az alábbi listában feltüntetett műveleteket:

8.3.1 A SZOFTVER visszafejtése vagy visszafordítása (pl. a forráskód kinyerése az objektumkódból), kivéve akkor és csak olyan mértékben, ahogy az alkalmazandó jogszabályok e korlátozással ellentétben azt kifejezetten megengedik. Ha az alkalmazható jogszabály engedélyezi az ilyen műveleteket, az ily módon feltárt bármilyen információ harmadik félnek nem adható át olyan mértékben, hogy az ilyen szándékos elhallgatásra a törvény jogot ad, és nyíltan tovább kell adni az ABBYY-nak. Valamennyi ilyen információ az ABBYY bizalmas és saját információjának tekintendő.

8.3.2 A SZOFTVER módosítása, átalakítása vagy lefordítása, beleértve a dokumentációban ismertetett. a SZOFTVERBEN lévő alkalmazások és adatbázisok objektumkódját.

8.3.3 A SZOFTVERNEK az ABBYY előzetes írásbeli engedélye nélkül történő bárminemű módosítása, beleértve a SZOFTVERNEK az Ön hardverén történő futtatás céljából történő változtatásokat, mást, mint olyan módosításokat, melyek megtehetők a SZOFTVERB
EN benne lévő és a kísérő dokumentációban ismertetett segítségével. A SZOFTVERBEN lévő hibák kijavítása az ABBYY előzetes írásbeli engedélye nélkül.

8.3.4 Bérbeadás, haszonbérlet, allicencelés, a jelen EULA által Önnek adott bármely jog átruházása vagy átadása, és a SZOFTVERREL kapcsolatos bármely egyéb jogai vagy engedély a SZOFTVER valamennyi vagy bármely részének más számítógépekre történő másolása (a 2.4 paragrafusban foglaltak kivételével), ha az ABBYY-val kötött külön szerződés másképp nem rendelkezik.

8.3.5 Bármely, arra nem jogosult személy számára annak lehetővé tétele, hogy a SZOFTVERT az Önnel ugyanazon többfelhasználós rendszeren használja és dolgozzon vele.

8.3.6 A SZOFTVEREN megjelenő bármilyen szerzői jog, védjegy vagy szabvány közlésének eltávolítása.

8.4 Jelen EULA 20.4 vagy 20.5 paragrafusának alkalmazása esetén a SZOFTVERT kereskedelmi szempontból nem használhatja fel a SZOFTVERREL történt szövegfelismerés vagy PDF konvertálás eredményét harmadik félnek nyújtott célokra.

9. Terméktámogatási szolgáltatások

9.1 Az ABBYY a SZOFTVERHEZ kapcsolódó terméktámogatási szolgáltatást (“Terméktámogatási szolgáltatások”) nyújt Önnek az ABBYY webhelyén (http://www.abbyy.com/support/) közzétett aktuális ABBYY terméktámogatási szabályzat feltételeinek fenntartásával. Az ABBYY fenntartja magának a jogot a terméktámogatási szabályzat bármikori, előzetes bejelentés nélküli megváltoztatására.

9.2 Bármilyen kiegészítő szoftverkód a Terméktámogatási szolgáltatások részeként Önnek történő átadása a SZOFTVER részének tekintendő, és jelen EULA feltételeinek betartása vonatkozik rá.

9.3 A Terméktámogatási szolgáltatásokra jogosultsághoz Önnek meg kell adnia a hardvereszközeinek jellemzőit, valamint szokásos személyes adatait, beleértve az Ön nevét, (szükség esetén) cégének nevét, címét, telefonszámát és e-mail címét.

9.4 A fenti adatokat az alkalmazható jogszabályok alapján az ABBYY nem használhatja fel üzleti célra, beleértve de nem korlátozva a terméktámogatásra és fejlesztésre, feltételezve, hogy az ABBYY az ilyen információt nem használja fel az Önt személyesen beazonosító formában.

10. Nem viszonteladásra szánt szoftver

10.1 Amennyiben a SZOFTVER “Nem viszonteladásra” (Not For Resale) vagy “NFR,” megjelölésű, akkor jelen EULA többi szakaszának ellenére, az ilyen SZOFTVERT Ön csak demonstrációs, ellenőrzési és tesztelési célra használhatja.

11. Szoftver próba céljára

11.1 Amennyiben a SZOFTVER “Próbaváltozat”, “Próba” vagy “Demó” megjelölésű, akkor ez a szakasz kerül alkalmazásra a SZOFTVER teljes, kereskedelmi változata licencének megvásárlásáig. Ön tudomásul veszi, hogy a SZOFTVER szolgáltatásai korlátozottak, és/vagy korlátozott időtartamig működik. A SZOFTVER használatának engedélyezése “jelenlegi állapot” alapján történik, kizárólag demonstrációs modell. Ha a SZOFTVER időkorlátos változat, akkor a SZOFTVERBEN a telepítéstől számított megadott időtartam leteltével funkciói letiltásra kerülnek. Az ilyen időtúllépéses dátum után a Licenc a továbbiakban megszűnik, ha az ABBYY-tól vásárolt teljes kereskedelmi licenc vásárlása esetén az ABBYY nem hosszabbítja meg.

12. Termékfrissítések

12.1 Amennyiben a SZOFTVER frissítésként megjelölt, akkor Önnek megfelelően engedélyezett, az ABBYY által beazonosított terméket kell használnia, hogy jogosult legyen a termékfrissítésre a SZOFTVER megfelelő használatához.

12.2 Amennyiben a frissítésként megjelölt SZOFTVER azt a terméket helyettesíti és/vagy kiegészíti, mely az Ön frissítésre jogosultságának alapját képezte.

12.3 Az eredményül kapott frissített terméket csak a terméket kísérő EULA feltételeinek betartásával használhatja.

12.4 Ön tudomásul veszi, hogy az ABBYY részéről a frissítendő SZOFTVER verziójának támogatásához felmerülhető bármilyen kötelezvény a frissítés elérhetőségének esetén lejár.

13. Felmondás

13.1 Amennyiben Ön és az ABBYY között egyéb szerződés nem jött létre, vagy az EULA rendelkezéseinek kivételével, jelen EULA megszűnéséig van érvényben.

13.2 Az ABBYY, anélkül, hogy ezzel bármely más őt megillető jogról lemondana, felmondhatja a jelen EULA szerződést, ha Ön nem tartja be annak feltételeit és kikötéseit. Ilyen esetben Önnek meg kell semmisítenie a SZOFTVER összes példányát és valamennyi alkotórészét, és el kell távolítania a SZOFTVERT.

13.3 Ön jelen EULA-t a SZOFTVER és a kísérő dokumentáció valamennyi példányának megsemmisítésével mondhatja föl.

13.4 Az ilyen felmondás nem enyhít az Önnek a SZOFTVER megvásárlásával járó kötelességén.

13.5 A 2.3, 2.5, 2.6, 6, 8, 11, 14.2-14.4, 15, 16, 19, 20, 21.5 és a 22 paragrafus intézkedései jelen EULA bármilyen módon is történt felmondása után is érvényben maradnak, azonban ez nem von maga után vagy hoz létre semmilyen folytonos jogot a SZOFTVER használatában a jelen EULA megszűnése után.

14. Korlátozott garancia

14.1 Az ABBYY garantálja, hogy az adathordozó, melyen a SZOFTVERT adja, a vásárlás dátumától számítva azon ország törvényei által meghatározott ideig, melyben a SZOFTVERT vásárolta, normál felhasználás alatt anyagában és kivitelezésében hibamentes. Amennyiben a SZOFTVERT az Orosz Föderációban vásárolták, ez az időtartam a vásárlástól számított harminc (30) nap

14.2 A SZOFTVER, bármilyen termékfrissítés “jelenlegi állapotában” kerül Önhöz szállításra, és az ABBYY semmilyen garanciát nem vállal érte. Az ABBYY nem akarja és nem tudja garantálni a SZOFTVER használatával szerzett teljesítményt vagy garanciát.

Bármilyen garancia, feltétel, ismertetés vagy kikötés kivételével annak mértékéig melyre ugyanazt nem lehet kizárni vagy korlátozni az Önre alkalmazható jogszabályok alapján az Ön igazságszolgáltatásában, az ABBYY nem vállal semmilyen garanciát, feltételt, ismertetést vagy kikötést (kifejezett vagy feltételezett az állam, polgárjog, vám, használat vagy egyéb alapján) bármilyen ügyben, beleértve korlátozás nélkül a harmadik fél jogainak meg nem sértését, az eladhatóságot, az integrációt, a megelégedettségi minőséget, vagy bármilyen célra történő megfelelést, vagy hogy a SZOFTVER nem továbbít hibákat, megfelel az Ön igényeinek, vagy hogy a SZOFTVER megfelelően fog működni a használat során a többi szoftverrel vagy hardvereszközzel, és a SZOFTVER minőségével és teljesítményével kapcsolatos teljes kockázata az Ön hibájából ered.

14.3 Az ABBYY nem vállal garanciát a SZOFTVERBE épített, beszállítók által fejlesztett szoftverekért.

14.4 Korlátozott garancia a Németországban vagy Ausztriában élő felhasználók számára.

Ha Ön a SZOFTVER példányát Németországban vagy Ausztriában szerezte be, és többnyire e két ország valamelyikében él, akkor a német jogszabályok alapján az ABBYY garantálja, hogy a SZOFTVER a dokumentációban közzétett szolgáltatásokat nyújtja (a “funkcionalitás alapján szerződött”) a SZOFTVER példányának átvételétől számított korlátozott időtartamig, az ajánlott hardverkiépítés használata esetén. Az ebben a paragrafusban használtak szerint a “korlátozott szavatossági idő” üzleti vagy jogi személyiségű felhasználók esetében egy (1) évet, ill. nem üzleti célú felhasználók esetében kettő (2) év
et jelent. Nem lényeges variáció a megállapodott funkcionalitásokból figyelmen kívül lesz hagyva, és nem létesít szavatossági jogot. Ez a korlátozott garancia nem kerül alkalmazásra az Önnek ingyen adott SZOFTVERRE, például a frissítések, kiadás előtti változatok, “próbaváltozatok”, termékminták, a SZOFTVER “Nem viszonteladásra szánt” (“NFR”) példányai, vagy az Ön által módosított SZOFTVER, az ilyen módosítások okozta meghibásodás mértékéig. A garanciális igény a korlátozott szavatossági idő alatt történő benyújtásához, a SZOFTVERT és a vásárlási bizonylatot vissza kell juttatnia a mi költségünkre arra a helyre, ahol beszerezte. Amennyiben a SZOFTVER funkciói lányegesen eltérnek a szerződésben foglalt funkcióktól, akkor az ABBYY jogosult (ismételt teljesítéssel és az ő saját megítélése szerint) a SZOFTVERT megjavítani vagy kicserélni. Amennyiben ez meghiúsul, akkor Ön a vételár csökkentésére jogosult, vagy felbonthatja a vásárlási szerződést (felbontás). A garanciával kapcsolatos további információért kérjük, vegye fel a kapcsolatot az ABBYY németországi vevőszolgálati osztályával: ABBYY Europe GmbH, Elsenheimerstraße 49, 80687 Munich, tel.: +49 (0)89 51 11 590, fax: +49 (0)89 51 11 5959.

15. Felelősség-korlátozás

15.1 Az ABBYY semmilyen esetben sem felelős a SZOFTVER használata során keletkezett károsodásokért, üzletmenet megszakadásáért, adat vagy információ megsemmisüléséért, ügyvitelért, igényekért vagy költségekért vagy az elszenvedett, közvetett, véletlenségből elkövetett kárért, vagy anyagi veszteségért, vagy a SZOFTVER lehetséges hibáiból kifolyólag keletkezett vagy által okozott károsodásokért, még ha valamely ABBYY-képviselet tanácsolta is az ilyen veszteség, károsodás, igény vagy költség lehetőségét, ill. valamely beszállítóval szemben fennálló követelést. A már említett korlátozások és kivételek az Ön fennhatósága által alkalmazható törvények által engedélyezett mértékben kerülnek alkalmazásra. Az ABBYY kizárólagos és teljes felelőssége jelen EULA alatt vagy azzal kapcsolatban korlátozott a SZOFTVERÉRT eredetileg megfizetett vételárért, ha van. További tájékoztatásul az igazságszolgáltatás részletes információit lásd jelen EULA 20. paragrafusában.

15.2 Felelősség-korlátozás a Németországban vagy Ausztriában élő felhasználók számára.

Ha Ön a SZOFTVER példányát Németországban vagy Ausztriában szerezte be, és többnyire e két ország valamelyikében él, akkor

15.2.1 A 15.2.2 paragrafus rendelkezéseinek értelmében az ABBYY törvényes felelőssége a károkért a következők szerint korlátozott: (i) (i) az ABBYY csak olyan értékű kárért felelős, mely tipikusan előre látható a vásárlási szerződés megkötésekor a károsodásra vonatkozóan, amit egy nem anyagi szerződésbe foglalt kis gondatlanság okozott és (ii) az ABBYY nem felelős a nem anyagi, szerződésbe foglalt kötelezettség által okozott károsodások kissé gondatlan megszegéséért.

15.2.2 Ha a 15.2.1 paragrafusban kijelentett felelősség-korlátozás nem kerül alkalmazásra egyik rendelkező törvényes felelősségre sem, nevezetesen a német termékfelelősségi törvény alatti felelősségre, egy speciális garanciát feltételező felelősségre, vagy büntetést érdemlően okozott személyes bántalmak iránti felelősségre.

15.2.3 Az Ön számára kötelező mindent megtenni a károsodások elkerülése és csökkentése érdekében, mégpedig jelen EULA rendelkezései értelmében biztonsági másolatot készíteni a SZOFTVERRŐL és az Ön számítógépes adatairól.

16. Beágyazott betűkészletek

16.1 A betűkészletek szerzői jogvédelem alá esnek, és a szerzői jog tulajdonosa megszabhatja, hogy milyen feltételekkel használható egy betűkészlet. Az egyik kikötés lehet, hogy meg kell vásárolnia a betűkészlet licencét a betűkészlet PDF fájlba történő beágyazásához. Az ABBYY semmilyen esetben nem felelős a beágyazott betűkészletek használatából származó vagy ezzel kapcsolatos károkért.

17. Tracker Software – PDF-XChange

17.1 A “PDF-XChange” alatt a Tracker Software Products (Canada) Ltd által adott PDF-XChange nyomtató illesztőprogram és PDF-Tools függvénytár funkció, valamint a kapcsolódó dokumentáció, s azok bármilyen frissítése, módosított változata, kiegészítése és másolata értendő. A SZOFTVER tartalmazza a Tracker Software PDF-XChange alkalmazását.

17.2 Licenjogok és korlátozások. Az ABBYY jelen EULA feltételeinek betartásával nem kizárólagos jogot ad a SZOFTVERBE beépített PDF-XChange alkalmazás használatára.

Ön a SZOFTVERBE beépített PDF-XChange alkalmazásról egy biztonsági másolatot készíthet, feltételezve, hogy a biztonsági másolatot egy számítógépre sem telepíti vagy használja.

17.3 Személyi tulajdonjogok. A SZOFTVERBE beépített PDF-XChange tulajdonosa a Tracker Software Products (Canada) Ltd és beszállítói, annak szerkezete, rendszere és kódja a Tracker Software Products (Canada) Ltd és beszállítóinak értékes üzleti titka. A PDF-XChange ugyancsak az Egyesült Államok szerzői jogi törvénye és nemzetközi szerződések védelme alatt áll. Ön a SZOFTVERBE beépített PDF-XChange szoftverről nem készíthet másolatot, hacsak jelen EULA másképp nem rendelkezik. Bármilyen példánynak, melynek készítése jelen EULA szerint az Ön számára engedélyezett, tartalmaznia kell ugyanazt a szerzői jogi információt és egyéb tulajdonjogi közlést, melyek a SZOFTVEREN vagy a SZOFTVERBEN megjelennek. Ön egyetért azzal, hogy a SZOFTVERBE beépített PDF-XChange alkalmazást nem módosítja, nem dolgozza át, nem fordítja le, nem fejti vissza, vagy nem kísérli meg másképp feltárni annak programkódját. A fentebb kijelentettek kivételével jelen EULA nem ad semmiféle szellemi tulajdonjogot a PDF-XChange alkalmazáshoz.

17.4 Exportálási szabályok. Ön egyetért azzal, hogy a SZOFTVERBE beépített PDF-XChange alkalmazás nem kerül leszállításra, átvitelre vagy exportálásra olyan országba, vagy használatra olyan módon, melyet tilt az Egyesült Államok exportkezelési törvénye vagy bármilyen más exporttörvény, korlátozás vagy rendelkezés (együttesen az “exporttörvények”). Ezen kívül, ha a SZOFTVERBE beépített PDF-XChange alkalmazás az exporttörvények értelmében exportszabályozás alá eső árucikként beazonosított, Ön kijelenti és garantálja, hogy nem az embargó alá eső nemzet polgára, és nem ott él, s az exporttörvények az Ön számára a SZOFTVERBE beépített PDF-Xchange alkalmazás átvételét nem tiltják. A SZOFTVERBE beépített PDF-XChange alkalmazás használatához adott mindennemű jog átadása azzal a feltétellel történik, hogy ezek a jogok elvesznek, amennyiben Ön nem tartja be jelen szerződés feltételeit.

17.5 Védjegyek. A PDF-XChange illesztőprogramok & PDF-Tools függvénytár a Tracker Software Products (Canada) Ltd védjegye vagy bejegyzett védjegye az Egyesült Királyságban, Kanadában és/vagy más országban.

18. Adobe® PDF Library

18.1 Az “Adobe szoftver” kifejezés az Adobe technológiát és kapcsolódó dokumentációt, valamint bármilyen frissítést, módosított verziót, és azok másolatait foglalja magában.

18.2 Használati jogok és korlátozások. Az ABBYY jelen szerződés feltételeinek betartásával nem kizárólagos jogot ad az Adobe szoftver használatára. Ön egy biztonsági másolatot készíthet az Adobe szoftverről, feltételezve, hogy a biztonsági másolatot egy számítógépre sem telepíti vagy használja.

18.3 Szellemi
tulajdonjogok. Az Adobe szoftver az ABBYY és beszállítói tulajdonában van, szerkezete, elrendezése és kódja az ABBYY és beszállítóinak értékes üzleti titka. Az Adobe szoftver is az Egyesült Államok szerzői jogi törvénye és nemzetközi egyezmények védelme alatt áll. Az Adobe szoftverről Ön nem készíthet másolatot, kivéve jelen Szerződés rendelkezéseit. Az Ön számára jelen szerződés szerint engedélyezett és az Ön által készített bármilyen másolatnak tartalmaznia kell az Adobe szoftveren vagy szoftverben megjelenő ugyanazon szerzői jogi és más tulajdonjogi közléseket. Ön tudomásul veszi, hogy az Adobe szoftvert nem módosíthatja, nem alakíthatja át, nem fordíthatja és nem fejtheti vissza, nem elemezheti belső felépítését, avagy nem kísérelheti meg a forráskód feltárását. A fentebb kijelentettek kivételével jelen szerződés nem ad Önnek semmilyen szellemi tulajdonjogot az Adobe szoftverhez.

18.4 Betűkészlet licenc. Ha az Adobe szoftver betűkészlet szoftvereket tartalmaz, ezeket a betűkészlet szoftvereket, vagy a betűkészlet szoftverek körvonalait olyan mértékben ágyazhatja be az elektronikus dokumentumokba, amennyire a betűkészletgyártó szerzői jogának tulajdonosa engedélyezi a beágyazást. Ezen csomagban lévő betűkészletek Adobe- és nem Adobe-tulajdonban lévő betűkészleteket egyaránt tartalmazhatnak. Az Adobe tulajdonában lévő betűkészleteket teljesen beágyazhatja.

18.5 Jótállás. AZ ABBYY ÉS BESZÁLLÍTÓI NEM VÁLLALNAK ÉS NEM TUDNAK GARANCIÁT VÁLLALNI A SZOFTVER HASZNÁLATA ÁLTAL ELNYERHETŐ TELJESÍTMÉNY EREDMÉNYÉÉRT. 18.6 Exportálási szabályok Ön tudomásul veszi, hogy az Adobe szoftver nem kerül leszállításra, átvitelre vagy exportálásra olyan országba, vagy használatra olyan módon, melyet tilt az Egyesült Államok exportkezelési törvénye vagy bármilyen más exporttörvény, korlátozás vagy rendelkezés (együttesen az “exporttörvények”) – Ezen kívül, ha az Adobe szoftver az exporttörvények értelmében exportszabályozás alá eső árucikként beazonosított, Ön kijelenti és garantálja, hogy nem az embargó alá eső nemzet polgára, és nem ott él, s az exporttörvények az Ön számára az Adobe szoftver átvételét nem tiltják. Az Adobe szoftver használatához adott mindennemű jog átadása azzal a feltétellel történik, hogy ezek a jogok elvesznek, amennyiben Ön nem tartja be jelen szerződés feltételeit.

18.7 Általános rendelkezések. Amennyiben jelen szerződés bármely része érvénytelennek vagy végrehajthatatlannak minősül, nem lesz hatással a szerződés megfontoltságára, amely feltételeivel összhangban érvényes és alkalmazható marad. Jelen szerződés nem befolyásolja károsan bármilyen, fogyasztóként fellépő fél törvényes jogait.

18.8 Védjegyek. Az Adobe név és az Adobe PDF Library az Adobe Systems Incorporated bejegyzett védjegye vagy védjegye az Egyesült Államokban és/vagy más országokban.

19. Exportálási szabályok

19.1 A SZOFTVER azon országnak az exportálási törvényeinek megszegésével, melyben ezt a SZOFTVERT megvásárolta vagy egyéb módon beszerezte, nem exportálható vagy exportálható újra. Továbbá, Ön kijelenti és garantálja, hogy a SZOFTVER átvétele az Ön számára az alkalmazható jogszabályok alapján nem tiltott.

20. A jogszabályok érvényesítése

20.1 Ha a SZOFTVERT az Egyesült Államokban, Kanadában, Mexikóban, Közép-Amerikában, Japánban vagy Tajvanon vásárolta, akkor jelen EULA-t az Amerikai Egyesült Államok Kalifornia államának jogszabályai szerint fogják érvényesíteni és magyarázni. A jelen EULA-val és/vagy SZOFTVERREL kapcsolatban felmerülhető vitákra vonatkozóan Ön hozzájárul, hogy Kalifornia államban a joghatóság és a helyszín Alameda vagy Santa Clara megye szövetségi és/vagy állami bírósága legyen.

20.2 Ha a SZOFTVERT Ausztriában, Belgiumban, Dániában, az Egyesült Királyságban, Finnországban, Franciországban, Görögországban, Hollandiában, Írországban, Luxemburgban, Németországban. Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban, Svédországban vagy az Európai Unió jelen EULA 20.3 vagy 20.4 vagy 20.5 paragrafusában nem említett tagországában vásárolta, ill. Svájcban, Norvégiában, Izlandon vagy Liechtensteinben, akkor jelen EULA-t a Német Szövetségi Köztársaságban, Münchenben az illetékes müncheni bíróságon fogják érvényesíteni és magyarázni, a jelen EULA-val kapcsolatos viták tisztázásában a Német Szövetségi Köztársaság az illetékes.

20.3 Ha a SZOFTVERT az Egyesült Királyságban vásárolta, akkor jelen EULA-t Anglia és Wales vonatkozó jogszabályai szerint fogják érvényesíteni és magyarázni, és a felek elfogadják Anglia és Wales törvényszékeinek igazságszolgáltatását.

20.4 Ha a SZOFTVERT Oroszországban, Fehéroroszországban, Kazahsztánban vagy Ukrajna és Moldova kivételével a FáK más országában vásárolta, ill. a SZOFTVERT Lettországban, Litvániában vagy Észtországban vásárolta, akkor jelen EULA-t az Orosz Föderáció vonatkozó jogszabályai szerint fogják érvényesíteni és magyarázni.

20.5 Ha a SZOFTVERT Albániában, Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában, Cipruson, a Cseh Köztársaságban, Horvátországban, Izraelben, Lengyelországban, Macedóniában, Magyarországon, Máltán, Romániában, Szlovákiában, Szlovéniában, Törökországban, Szerbiában, Montenegróban, Ukrajnában vagy Moldovában vásárolta, akkor jelen EULA-t az ukrán törvényhozás jogszabályai szerint fogják érvényesíteni és magyarázni.

20.6 A 20.5 paragrafus jogi személy vagy egyéni vállalkozó esetén történő alkalmazása, a Szerződésből eredő vagy azzal kapcsolatos bármilyen és összes vita vagy véleménybeli nézeteltérés bírói döntésen keresztül kerül véglegesen megoldásra a Nemzetközi Kereskedelmi Döntőbíróság dömtéshozatali szabályainak és eljárásainak megfelelően az Ukrán Kereskedelmi és Ipari Kamarában annak elrendelése alapján. A fent említett törvényszék ítélete mindkét fél számára végleges és kötelezően betartandó. A 20.5 paragrafus magánszemély esetén történő alkalmazásakor jelen EULA-val kapcsolatos vitákban a Sevcsenkovszkij Kerületi Bíróság, Kijev, Ukrajna fog törvénykezni.

20.7 A 20.4 paragrafus alkalmazása esetén, és Ön jogi személyiség vagy egyéni vállalkozó, akkor a jelen EULA-val kapcsolatos vitákat a moszkvai egyeztető bíróság Orosz Föderáció fogja érvényesíteni és magyarázni. A 20.4 paragrafus alkalmazása esetén, és Ön magánszemély, akkor a jelen EULA-val kapcsolatos vitákat a moszkvai Perovszkij kerületi bíróság, Orosz Föderáció fogja érvényesíteni és magyarázni.

20.8 A 20.1-20.5 paragrafusban leírtak esetében jelen EULA a hatóságok jogszabályainak ütközése, vagy az Egyesült Nemzetek Szervezete nemzetközi áruvédelmi szerződésekre vonatkozó konvenciója (United Nations Convention on Contracts for the International Sale of Goods) alapján, melynek alkalmazása határozottan kizárt, nem kerül érvényesítésre.

20.9 Ha a SZOFTVERT a 20.1-20.5 paragafusban megadottól eltérő országban vásárolta, akkor jelen EULA-t annak az országnak a vonatkozó törvényei alapján fogják érvényesíteni és értelmezni, melyben Ön a SZOFTVERT vásárolta.

21. Egyéb rendelkezések

21.1 Ha a SZOFTVERHEZ az interneten jutott hozzá (beleértve a “Nem viszonteladásra szánt szoftver” és/vagy a “Frissítés” verziót), akkor az ABBYY nem ad semmilyen nyomtatott anyagot, köztük a felhasználói kézikönyvet sem.

21.2 Ön hozzájárul ahhoz, hogy a SZOFTVER aktiválása, telepítése és regi
sztrálása során megadja az ABBYY-nak néhány személyes adatát. Ön hozzájárul ahhoz, hogy az ABBYY az alkalmazható jogszabályoknak megfelelően összegyűjtse, feldolgozza és felhasználja az Ön személyes adatait, feltéve, hogy az adatok kezelése titkosan történik. Az Ön által az ABBYY-nak megadott bármilyen személyes adat szigorúan az ABBYY-csoporton belül kerül tárolásra és felhasználásra, harmadik félnek nem kerül kiadásra, mely alól kivételt képezhetnek az alkalmazható jogszabályok.

21.3 Az ABBYY termék- és céghíreket, különleges ajánlatokat, a termékhasználattal kapcsolatos tanácsokat és a céggel kapcsolatos tájékoztatókat tartalmazó e-maileket küldhet Önnek, feltéve, hogy Ön kinyilvánította hozzájárulását az ABBYY-tól történő ilyen jellegű információk fogadásának. Önnek bármikor lehetősége van a címét az ABBYY levelezőlistáról eltávolítani.

21.4 Ön elfogadja, hogy az ABBYY-t biztosítja, ártatlannak tartja, és megvédi a követelésektől, felelősségvállalástól, veszteségektől, intézkedésektől, károsodásoktól és/vagy beperléstől, beleértve a megbízott személy költségeit, mely a SZOFTVER használatába és/vagy bele vetettvetettt bizalma kapcsán merülhet föl.

21.5 Jelen EULA alatti díjszabás az ABBYY-val vagy ABBYY-partnerrel kötött Licenc ára, és az általuk megállapított fizetési módok szerint fizethető ki.

21.6 Amennyiben a jelen EULA bármely része érvénytelennek és végrehajthatatlannak bizonyul, akkor ez nincs hatással az EULA mérlegelésének érvényesítésére, mely érvényben marad és a feltételei alapján alkalmazható marad. Jelen EULA bármely, fogyasztóként kapcsolatban álló fél törvényen alapuló jogait nem befolyásolja.

22. Kormányzati használat

22.1 Ha a SZOFTVER az Egyesült Államok kormánya vagy az Egyesült Államok valamely állami szerve használatában van, akkor a következő kiegészítő feltételeket kell alkalmazni: (1) Korlátozott számítógép szoftver, ahogyan a Szövetségi beszerzési szabályzat 52.227-14 általános adatokkal kapcsolatos jogok záradéka meghatározza; és (2) bármely használat, másolatkészítés vagy közzététel a Kormány által korlátozás alá esik, ahogyan a Technikai adatok és számítógép szoftver jogok záradék (n)(1)(ii) alparagrafusában a DFARS 252.227-7013 szerint köztételre került.

Végfelhasználói licencszerződés (EULA)